Rövid tájékoztató a HIV-ről és az AIDS-ről: amit tudnod kell (Brief Introduction to HIV and AIDS: What You Need to Know) Üdvözlöm, a nevem Dr. Kalász László, orvos vagyok, és 23 éve elkötelezett a HIV megelőzésében. Rövid tájékoztatást szeretnék adni a HIV-ről és az AIDS-ről. Ez a videó olyan dolgokra tanítja meg, melyek megmenthetik az életét, ezért kérem, figyeljen oda, és nézze végig az egész filmet. A film hosszabb változata az AIDSvideos.org honlapon érhető el, ahol még több információt talál. A HIV/AIDS komoly hatással lehet az életére, sőt akár meg is ölheti. Ha betartja azokat az óvintézkedéseket, melyekről ebben a filmben hall, akkor csökkentheti annak a kockázatát, vagy akár ki is zárhatja annak lehetőségét, hogy megfertőződjön HIV-vel, ami az AIDS-t okozza. Ezzel megmenti az életét, a jelenlegi és a jövőbeni szexuális partnere életét, és amennyiben nő, úgy a születendő gyermekei életét is. Az AIDS nem más, mint szerzett immunhiányos tünetegyüttes (Acquired ImmunoDeficiency Syndrome). Ha valaki megfertőződik HIV-vel, a vírus megtámadja az illető immunrendszerét. Kezdetben, és még sok éven keresztül, a fertőzöttnél a betegség semmilyen tünete sem látszik. Megfertőződhet úgy is HIV-vel, hogy még csak nem is tud róla. Szokványos szűrőteszttel általában egy hónap után lehet kimutatni a fertőzést; ritkán előfordul, hogy ennél hosszabb idő, akár hat hónap is eltelhet a kimutathatóságig. Azt követően, hogy valaki megfertőződött HIV-vel, már rögtön át is adhatja a fertőzést másoknak, függetlenül attól, hogy az AIDS-tesztje még negatív. Az AIDS azt követően válik igazán veszélyessé, hogy már eléggé lerombolta a beteg immunrendszerét, ekkor ugyanis fokozottan fennáll annak a veszélye, hogy olyan egyéb fertőzések is megbetegítik az illetőt, melyeket egy egészséges ember immunrendszere könnyedén legyőzne, s mindezek következtében - ha a beteg nem kap kezelést - akár meg is halhat. Hogyan terjed a HIV? A HIV jelen van a fertőzött személy vérében, a fertőzött férfi ondójában, a fertőzött nő hüvelyváladékában és az anyatejben. A HIV nem terjed nyál, verejték vagy könnycseppek útján. A HIV úgy terjed, hogy a fertőzött személy testváladéka közvetlen kapcsolatba kerül egy másik személy nyálkahártyájával, vagy sérülés keletkezik a bőrön. Nyálkahártya található például a szemnél, orrnál, szájnál és a nemi szerveknél. A HIV-et három fő módon adhatja át egy fertőzött személy: Szexuális úton: Ez a leggyakoribb módja a HIV terjedésének. Két ember szexuális együttléte során a testnedvek érintkeznek egymással, kicserélődnek, s ennek során a HIV átvihető egyik személyről a másikra. Akiknek több szexuális partnerük van, azoknál fokozottabb a veszély, hogy megfertőződnek HIV-vel. Kábítószeresek közös tű használata során: Ha egy HIV-fertőzött személy tűt használ, hogy drogot adjon be magának, majd ugyanezt a tűt egy másik személy is használja, akkor könnyen megfertőzheti magát. Anyáról gyermekre történő átvitel: Ha egy várandós asszony HIV-fertőzött, akkor a születendő gyermekét HIV-vel fertőzheti meg a szülés során. A gyermek születését követően a fertőzött anya által adott anyatej révén a baba szintén HIV-vel fertőződhet meg. A HIV-fertőzött anya csökkentheti a fertőzés átadásának kockázatát azzal, hogy az orvos utasítása szerint szedi az antiretrovirális gyógyszereket, és a fejlett országokban tápszerrel eteti gyermekét anyatej helyett. Mit tehet, hogy csökkentse illetve kizárja annak lehetőségét, hogy megfertőződjön HIV-vel? Szexuális úton történő átvitel kockázatát az alábbi módokon csökkentheti: tartózkodik a szextől a házasság előtt; hűséges marad szexuális partneréhez; minden szexuális együttlét alkalmával használ gumióvszert. Nyilvánvaló, ha olyan kultúrában él, ahol nem biztosítottak az egyenlő jogok, úgy nem tudja követni ezeket az útmutatásokat. Mostanában egyre szélesebb körben terjed el egy angol szavakból képzett mozaikszó, a S.A.V.E., ami az alábbi elveket jelöli: biztonságosabb szexuális szokások, hozzáférés az antiretrovirális gyógyszerekhez, ingyenes tanácsadás és teszt, érdekérvényesítés és oktatás. Ha úgy dönt, hogy házasság előtti szexuális kapcsolatot létesít, megfertőződhet HIV-vel, de számos dolgot tehet, hogy csökkentse a kockázatot. Először is mindkét félnek biztosan ismernie kell a saját maga és partnereik HIV-státuszát. Egyszerű gyors vérteszttel vagy szájból vett mintából könnyen megállapítható, hogy HIV pozitív-e. A legtöbb országban ezek a vizsgálatok ingyenesek. Ne feledje, HIV-teszttel csak a fertőződés után hat hónappal lehet teljes, 100%-os biztonsággal megállapítani, hogy tényleg megfertőződött-e, így csak ezen idő leteltével lehet biztos abban, hogy nem lett HIV-fertőzött. Másodszor: mindketten, Ön és a partnere is legyenek hűségesek egymáshoz. Harmadszor, s ez a legfontosabb, minden szexuális együttlét alkalmával használjon gumióvszert, bármilyen formáját is választják a szexuális együttlétnek. Bár a gumióvszer nem száz százalékban nyújt garanciát a fertőzés ellen, de ha helyesen használják, jelentősen csökkenti a fertőzés átvitelének kockázatát. Az AIDSvideos.org honlapon található egy másik videó is, mely bemutatja, hogyan kell az óvszert helyesen használni. Orális szex esetén érdemes a nőknél a fogászatban is alkalmazott védőeszközt, egy speciális fóliát használni. Ne adjon be magának intravénás kábítószert, de ha mégis ezt teszi, akkor csakis steril, más által korábban nem használt tűt használjon. Nem fertőződhet meg olyan új, tiszta, korábban senki által nem használt steril tűtől, amelyet előzőleg Ön bontott ki a csomagolásából. Sok helyen tűcsere-programot működtetnek, ahová vissza lehet vinni a használt tűket, s ingyen adnak helyettük steril újakat. Végső megoldásként, ha kénytelen nem steril tűt használni, akkor belül és kívül fertőtlenítőszerrel alaposan tisztítsa meg a tűt és a fecskendőt, hogy csökkentse a fertőzés átvitelének kockázatát. Az AIDSvideos.org honlapon talál egy másik videót is, melyben bemutatjuk, hogy tudja megtisztítani a tűt és a fecskendőt. Nem számít, honnan jött, Ön értékes ember, akinek élete éppolyan fontos, mint a közössége bármely tagjáé. Vigyázzon magára és mindazokra, akik Ön körül élnek. Helyes döntésekkel kizárhatja, illetve csökkentheti a HIV-fertőzés kockázatát. Az AIDSvideos.org kérésére előadta Dr. Kalász László. A szöveget Dr. Becky Kuhn (Global Lifeworks) és Eric Krock (AIDSvideos.org) írta. A szöveget Dr. Becky Kuhn 2006. augusztus 20-én átnézte és jóváhagyta. Fordította: Dr. Varga Gábor (Magyar Hemofília Egyesület, www.mhe.hu) Honlap: www.aidsvideos.org